2006-03-03 10:12:20

Ájurvéda és allopátia

Az Ájurvéda ősi orvostudománya manapság reneszánszát éli. Nem is orvoslás ez, mint inkább az egészség ápolása, és minden területre kiterjed

Az Ájurvéda ősi orvostudománya manapság reneszánszát éli. Nem is orvoslás ez, mint inkább az egészség ápolása, és minden területre kiterjed. Az Ájurvéda és az allopátia összehasonlítása komoly kérdéseket vet fel. Azt hisszük, hogy a modern orvostudomány felváltotta a babonát és a „népi” orvoslást, de az Ájurvédával összehasonlítva az allopátiát csak találgatásnak lehet tekinteni. Az igaz, hogy nem teljesen a sötétben tapogatózik, de sajnos ennek az árát bolygónk megfizeti.
Miért és hogyan történt, hogy egy olyan nagy tudomány, mint az Ájurvéda, gyakorlatilag elveszett? Megadja a választ az idegen uralom, a mentalitás, amelyet egyébként az allopatikus észjárás alakít ki. Az Ájurvéda megújulását úgy is érthetjük, hogy a tudatosság megnyilvánulását – „az alázatosak fogják örökölni a földet.”

Indiában több, mint ezer évig tartott az idegen uralom, a moguloktól az angolokig. Hivatalosan véget ért, de Indiának még újra föl kell építenie csodálatos történelmét, közben továbbra is el kell szenvednie az idegen befolyást. A tudományos világ továbbra is eurocentrikusan látja a kultúra és a tudomány fejlődését. Az Ájurvéda azonban nem annyira India és a történelme iránt érdeklődik, inkább meg akarja találni az élet értelmét egy olyan világban, amely sokakat nem elégít ki, és a jövője félelmetes. Amikor erről a régi orvoslási rendszerről beszéltünk, egy jól átgondolt világnézetre gondolunk; ha ez a gyakorlatban megvalósul, sokat segíthet a modern kor biológiai, pszichológiai, társadalmi, környezeti és lelki betegségein.
Módsze rek
Vizsgáljuk meg előbb a védikus módszereket. A régi bölcsek olyan tudományos módszereket alkalmaztak, amelyek lehetővé tették, hogy megértsék az élet lelki és anyagi misztériumait. Alaposan ismerték az életfolyamatokat, módszereikkel meg tudták vizsgálni, meg tudták határozni a növények, ásványok és állatok értékét a gyógyászatban, jóval a mikroszkópok, vegyelemzés és az allopátikus iskola egyéb eszközeinek feltalálása előtt. Meg sem közelíti ezt a nyugati tudományos módszer, amely csak akkor fejlődött ki, amikor India már régen idegen uralom alá került.
A nyugati módszer három lépésen alapul: hipotézis, kísérletezés és megfigyelés, valamint elmélet, vagy következtetés. A védikus tudomány három bizonyítéka (pramána) közül kettő lefedi a nyugati tudományos módszer területét, ismeri azonban a tudásszerzésnek egy olyan módszerét is, amely a két megközelítés közötti különbség lényegéhez vezet.
A megismerés védikus módszerének az első része a közvetlen érzékszervi észlelés (pratjáksa), ideértve mások megfigyelését is. A második a logikus következtetés (anumána), a harmadik az aptopadesa, hallás hiteles forrásokból, vagyis a szentektől és az önmegvalósított lelkektől illetve a kinyilatkoztatott szentírásokból, amelyeket a régebbi szentek jegyeztek le.
Alapfogalmak
A z Ájurvéda abból indul ki, hogy a lélek egészsége a legfontosabb, és minden egyebet ennek kell alárendelni. Mivel világos fogalmai vannak a tudatról, értelemről, elméről és testről, és ezeket külön hiererchikus valóságoknak tekinti, amelyek a legfelsőbb tudatból nyilvánulnak meg lefelé, az egyéni tudatig, ez a tudomány jól felkészült arra, hogy a betegség mindenféle állapotát kezelje. Ide tartoznak a fizikai, mentális, érzelmi, de a társadalmi és környezeti betegségek is.
A fizikai egészség szintjén, amely az allopátia elsődleges, ha ugyan nem kizárólagos célja, az Ájurvéda tudósai legalább annyira értették a dolgukat, mint a modern orvosok, ideértve a műtétel végzését is, amely növényi érzéstelenítők vagy altatók használatával történt. Ezt csak azért említem, mert a modern sebészetet tekintik korunk legnagyobb orvosi vívmányának. Az ájurvédikus sebészet leírását a Szusruta-szamhitában találjuk (Kr.e. 1000). Szó van itt mindenféle modern műtétről, a rutinszerű sérvműtéttől bonyolult szervátültetésekig. De nem ez az Ájurvéda büszkesége. Ehhez csak végszükség esetén folyamodtak. Sokkal fejlettebb volt maga a holisztikus kezelés, amelynek megbecsült erénye az erőszaknélküliség.
A védikus bölcsek két nagy kategóriát ismertek: „mozgó” – emberek, állatok, madarak, és „nem mozgó”, - növények és kövek. Nem voltak olyan tévedéseik, mint Hippokratész „állati-anyagcsere’ elmélete, és Descartes komoly félreértése, amely szerint az állatok alig többek, mint gépek. A risik olyan alaposan értették a tudat természetét és a biológiai folyamatokat, hogy nemcsak mindenféle állati, növényi és ásványi anyagot fel tudtak használni a gyógyításban, de az állatok és növények betegségeit is meg tudták gyógyítani. Érzékenységük nem engedte meg, hogy visszaéljenek az állatokkal, de még a növényekkel és az ásványokkal se, és ezzel megakadályozták a környezeti válságot, amelybe a nyugati tudomány döntött minket.
Háromféle alapvető pszichoszomatikus életfolyamat van, vata, pitta és kapha, ezek együttesen a tridósa, az alap, amelyre fel lehet építeni az élővilág teljes megértését. A dósadhátuk a következők: 1. vata, lélegzés vagy életlevegők, 2. pitta, a testi tüzek, és 3. kapha, testi folyadékok. Ezeket valaha szélnek, epének és nyálnak fordították. Ez a három pszicho-biológiai komplexum minden élőlényben jelen van, és az egészség ennek a háromnak a tökéletes egyensúlya.
A tridósa az élet alapvető építőkövei, és ezek alkotják a szaptadhátunak, hét szövetnek nevezett hierarchikus komplexumot: 1. étel vagy tápanyagok, 2. vér, 3. hús, 4. zsír és összekötő szövetek, 5. csont, 6. csontvelő, és 7. sperma vagy ovum. A dósadhátu és szaptadhátu mellett van még egy harmadik is, a raszadhátu, a raszák vagy ízek rendszere. A hat rasza az ételből és a környezetből származik. Különféle módokon táplálják a test szöveteit, és az ájurvédikus dietetika és herbológia alapját képezik. A hat íz a következő: édes, savanyú, sós, csípős, keserű és összehúzó, ezek határozzák meg az ételek tápértékét és koncentrált ételeknek tekintett gyógynövények gyógyító hatásait. Az egész ájurvédikus megértés alapja ez a három rendszer – dósadhátu, szaptadhátu és raszadhátu. A tridósa keret, amely minden egyes ember alkatát meghatározza, rávezeti az orvost, hogy minden beteggel, mint egyedülálló személlyel, minden betegséggel, mint egyedülálló zavarral foglalkozzon.
Mindh árom rendszert a triguna-felfogáson belül kell értelmezni, amely a jelenségvilágot a három fő hatóerőnek megfelelően szemléli: szattva (világosság), radzsasz (szenvedély), és tamasz (sötétség). Ez a három befolyás, az öt durva elem (éter, levegő, tűz, víz, föld), és a finom elemek (elme, értelem, ego) alkotják fizikai és pszichikai testünket, és a tapasztalat egész anyagi vlágát.
Ha van valami az allopátiában, amitől sikeres, ez az egyszerűsítő elgondolás, hogy az egész életet vissza lehet vezetni biokémiai, és végő soron molekuláris folyamatokra. Az Ájurvéda viszont elfogadja, hogy a valóságnak több hierarchiája van, és ezek közül Istené a legmagasabb. Az allopátia kísérletezés eredménye, de nincs szilárd alapja, elméleteket fogalmaz meg, amelyek a kísérletezés következtetéseit szolgálják. Az ájurvédikus megértés a széles alapoktól halad az egyéni felé, az allopátia útja fordított, egyedi adatokat gyűjt, és abból vonja le a következtetéseket – spekulatív módon.
Itt a probléma kettős: a tisztán kísérletezésből származó adatokra alapozott nézet annyiszor változik, ahányszor az újabb kísérletek új és ellentmondásos adatokat szolgáltatnak, vagyis ez a rendszer végtelen. A felépítmény nem szilárd, bármikor összeomolhat, nehéz rá építeni. Még a projektek finanszirozása is kockázatos vállalkozás. Minden megváltozhat abban a pillanatban, amikor új adatok állnak rendelkezésre. Bár elméletileg dicséretesnek hangzik, hogy kísérletezünk, előre lépünk, és bármikor készen állunk az irányváltoztatásra, társadalmi szinten ez nagyon nem praktikus. Ez visz el minket a második problémához, ami abból áll, hogy állandóan új adatokat kapunk, amelyek megkérdőjelezik a meglevő paradigmát. A tét azonban olyan nagy, hogy ezt gyakran figyelmen kívül hagyják, vagy olyan módon folytatják a kísérleteket, hogy az adatai megfeleljenek a jelenlegi világnézetnek. Elvész az objektivitás, a modern orvostudomány megelégszik a spekulációval, amit ironikus módon gyakran az igazság nemes kutatásaként hirdetnek.
Nem kétséges, hogy kísérletezéssel viszonylagos tudást lehet szerezni, de ki kell bővíteni a kereteket, el kell fogadni az alászálló tudást, nehogy önbecsapássá fajuljon. Az ájurvédikus hagyományon belüli kísérletezés aszerint fogadja el, vagy utasítja el az adatokat, hogy ellentmondanak-e az alászálló tudásnak, a lelki világnézetnek, vagy sem.
Eredetek
Az ájurvédikus hagyomány intuitív vagy isteni eredete szemben áll a halott anyag kutatásával, amely a nyugati orvostudomány kísérletezését alkotja. A kísérletezés fontos pramána, de a nyugati orvostudomány csak rendszerek, tünetek és eredmények halmaza, magasabb intelligencia vezetése nélkül. Az ájurvédikus hagyomány egy magasabb intelligenciától származik, a feltételekhez kötött emberi értelem hibái nélkül. Az allopatikus megközelítés sokkal közelebb áll a civilizálatlan emberek babonás gyógymódjaihoz, mint az ájurvédikus hagyomány. Az előítéletek nélküli embernek meg kell kérdeznie, Van tökéletes tudás? Ha a válasz nem, akkor itt meg is állhatunk. De a nyugati gondolkodás feltételezi, hogy van tökéletes tudás, csak odáig kell fejlődnünk, de a fejlődésnek kétséges eszközei vannak, nem tökéletes műszerek használata, emberi gyengeségek. A védikus tudomány is elismeri, hogy van tökéletes tudás, de mivel ez tökéletes, felette áll az emberiségnek, ezért az emberi társadalom csak akkor láthatja meg, ha az hajlandó feltárni magát. Bár az Ájurvéda alapjában véve világi tudomány, a jelenségvilággal foglalkozik, az anyagi világ felfogása is a lelki síkról száll alá.
Nem szabad elfelejteni, hogy a racionális allopátia úgy jött létre, mint a ráolvasásokba és babonákba vetett, irracionális bizalom ellenhatása, amiket viszont pre-racionális lelki érzéseknek, az ősi India raconális spiritualitása megromlott formájának lehet tekinteni. A tudománytalan orvoslás és ál-spiritualitás túlreagálása, és ezek egyike sem az ájurvédikus tanítások eleme. Nem a lelki szintről származott, hanem a kor „vallásos” emberei találták ki. Európában az érteme korának, a felvilágosulásnak alapítói „hittek Istenben,” de ez a hit nagyon gyenge volt, nem látták előre, milyen károkat okoznak az újonnan bevezetett elméletek. A racionális védikus spiritualitás, például az ájurvédikus tanítás viszont még ma is nagy befolyást gyakorol sok nagy tudósra.
Ez a tanítás alapvetően más, mint a neo-arisztotelészi paradigma, amely a modern orvostudomány megérkezése előtt uralkodott Európában. Míg a modern orvostudomány hívei kísérleti úton tesztelhető módszerekkel akarták felváltani az ad hoc gyógyítást, az ájurvédikus vaidják (orvosok) a saját tudományos, kísérleti úton tesztelhető módszereiket és az isteni meglátást alkalmazták a dhátudósa keretein belül.
A modern orvostudományról azt mondják, sikeresen kezeli a fertőző betegségeket, de lehet, hogy maga váltotta ki azokat, amiket most krónikus betegségeknek neveznek, és amelyeket nem tud meggyógyítani. Csak a tudatlanság egyik formájára való visszahatásként keletkezett, ezért a legjobb esetben sem több, mint féligazság. A visszahatás sose teljes megoldás. Még nem jelent meg a hegeli szintézis, hogy kiegyensúlyozza a modern tudomány és orvostudomány antietikus fejlődését. Sokan azért akarják feltámasztani a keleti gyógyító módszereket, hogy megtalálják ezt a szintézist. A keleti gyógyítás azonban alapvetően különbözik a nyugatitól, és ez a szintézist csaknem lehetetlenné teszi.
Dhanvantari – az ájurvédikus hagyomány atyja
Betegségek oka/gyógyításuk
Kel et és nyugat teljesen eltérően közelítik meg azt, hogy mi okozza a betegséget, sőt, hogy mi a betegség. Az Ájurvéda egyik alapvető szövegében, a Csaraka-szamhitában ezt találjuk: „Amikor a igazság kora lehanyatlik, egyes emberekben túl sok lesz az adana (kapzsiság), ami gauravához (a test és elme súlyosságához) vezet. Ebből az állapotból előbb srama (letargia) lesz, aztán alaszja (lustaság). A lustaság indít a szamcsajára (felhalmozásra), a felhalmozás elvezet a parigrahához (elvenni azt, ami a másé). A praigraha eredménye még több kapzsiság és fösvénység (lóbha). A demoralizált cselekvés láncolata így folytatódik: árulás, hazugság, fékezetlen vágyak, harag, düh, hiúság, gyűlölet, kegyetlenség, félelem, bánat, szenvedés, szorongás. Az emberek teste és elméje meggyengül, könnyű zsákmánya lesz a betegségnek. Még az élet hossza is megrövidül.”
Ezt a láncolatot Csaraka járványnak nevezi: „Amikor kapzsiság, harag, fösvénység és hiúság uralják az emberek elméjét, megvetik a gyengéket, megtámadják és elpusztítják egymást.” Az ájurvédikus hagyomány tehát azt mondja, hogy a betegségeket erkölcstelen, helytelen cselekvés okozza. Csaraka persze felsorol más tényezőket is, és az emberek általános fizikai, mentális és erkölcsi egészségét kapcsolatba hozza a család, falu, város és nemzet vezetőinek erkölcsiségével.
A nyugati orvosi rendszer nem ismeri, mi okozza a betegségeket. Az Ájurvédában a karma egyszerűen azt fejezi ki, hogy minden cselekedetnek megvan a visszahatása az erkölcsi birodalomban, és ez más, mint a népies elképzelés, amelyet a TV műsorokban gyakran tréfából emlegetnek. A nyilvánvaló – pszichológiai, társadalmi, környezeti, stb. - okokat az allopátia redukcionista világnézete miatt nbem ismerik el. De mondhatja azt egy értelmes ember, hogy az elme, a környezet, a szociális körülmények nem gyakorolnak közvetlen befolyást a fiziológiánkra, vagy ami még rosszabb, kitarthat-e amellett, hogy a fizikai sík fölött egyáltalán nincs hierarchikus valóság?
Az allopátia szerint a betegség okai támadó mikróbák, emésztési rendellenességek, szövetek degenerálódása, stb. A fertőző betegség modelljében például a behatolót fel kell kutatni, és meg kell ölni. Ez a megközelítés olyan, mint a genocídium; a hatalmas, bár csak mikoszkóppal látható világ egész fajait akarja kiirtani. Az ájurvédikus hagyomány szerint a betegség az egyensúly hiánya, szó sincs gyilkosságról. Nem akar mindent megölni, elismeri a Legfelsőbb kifürkészhetetlen akaratát, és még a mikroorganizmusok élethez való jogát is. A modern orvostudomány támadj-és-pusztíts módszerei olyan idegenek India risijei számára, mint a békés remetetanyák számára a modern csatatér. Különben is, van-e esélye az allopátiának, hogy eléri a célját, a teljesen steril világot? Jelenleg a modern tudomány új mikróbákat teremt, vagy olyan körülményeket, amelyek között egyre rezisztensebb vírus- és baktérium-törzsek fejlődnek ki. Lehet, hogy maga az allopátia a betegségek oka.
Következtetés

Kiemeltem a modern orvostudomány néhány fogyatékosságát, és lehet, hogy keményen bírálnak érte. Ez mégis megéri, ha arra gondolunk, a modern orvostudomány hogyan kezeli az ájurvédikus hagyományt. A világnak többre van szüksége, bár ez a szükséges kezdet. A modern orvostudomány a propaganda annyi pirulájával eteti a világot, hogy az már tömeges függőség. Sok embert ki kell rángatni egy olyan gyógyító rendszerbe vetett hitből, ami távolról sem tökéletes. Bírálom az allopátiát, de sokan egyetértenek velem, és nemcsak az alternatív gyógyítók. A tájékozottak számára nem titok, hogy a modern orvostudománynak segítségre van szüksége.
Az alternatív gyógyítás iránti érdeklődés rendkívül megélénkült, és újabban figyelmet kap az ájurvédikus hagyomány is. Ennek sokféle oka van, a kutatás nagy költségeitől kezdve a gyógyszerek mellékhatásaiig, amelyek más gyógyszereket igényelnek, ad infinitum. Gondok vannak a doktor/beteg kapcsolatával is, sok ember szeretne több személyes odafigyelést és részvételt a kezelésben.
Sokan nem tudják, hogy a modern orvostudomány jelentős figyelmet fordított az ájurvédikus hagyományra, gyógynövényeket keresve, amelyekből új és hatékonyabb drogokat lehet kivonni. Számos világszervezet hisz a hagyományos gyógyításban, ideértve az Ájurvédát. A Világegészségügyi Szervezet, UNIDO és UNESCO egyaránt felismerték a gyógynövények fontosságát, sürgetik a kutatást, hogy a növényi gyógyanyagokat hatékonyabban lehessen használni. Statisztikailag is meggyőzően lehet bizonyítani, hogy az Ájurvéda és más hagyományos gyógymódok milyen hatással vannak a modern orvostudományra. Sajnos csak gyógynövényeket akarnak találni, és ezek a lelket nem gyógyítják. Az allopatikus orvosok az Ájurvéda értékét azon mérik le, milyen hatásosak az ajánlott gyógynövények. Keveset foglalkoznak a filozófiával. De a filozófiai megértés javítaná az orvosi ellátást, nem az, hogy még több gyógynövénnyel egészítjük ki az allopátia épületét. Ha valaha is egyesíteni lehet a két hagyományt, az Ájurvéda szélesebb alapjait kell kiegészíteni az allopátia különféle kísérleti eredményeivel, nem megfordítva.
Forrás: www.gosai.com

• Írta: Boldogság
• Hozzászólások: 18

Címkék: ayurvéda, egészség, élet, india, tudomány